
- Ez az esemény elmúlt.
A 30 éves Esztergomi Művészek Céhe alapító tagjainak kiállítása
10 2021/5:00 du.

Ideje: 2021. október 22. 17.00 óra
Helyszín: Duna Múzeum – Európai Közép Galéria (2500 Esztergom, Kölcsey út 2.)
Az egybegyűlteket köszönti: Brassay Gabriella, a galéria vezetője
Megnyitja: Balla András kertépítész, fotográfus (MMA), a céh alapítója
Közreműködik: Szegő Csaba szaxofon- és klarinétművész
A kiállítás megtekinthető: 2021. november 30-ig
Az Esztergomi Művészek Céhe az Esztergomban élő, illetve a városhoz kötődő alkotóművészek, restaurátorok, művészettörténészek közössége.
A csoport 1991-ben alakult a helyi alkotók összefogására, megsegítésére. Évente legalább két egyesületi, közös tárlatot szervezünk tagjaink számára: egyet székvárosunkban az év végén, egyet pedig környékbeli vagy távolabbi kiállítóhelyen. Így többek között Párkányban, Szentendrén, Budapesten és Székesfehérvárott szerepeltünk együtt az eltelt évek alatt, de közös tárlaton vettünk részt Pozsonyban, Szófiában, Espoóban (Finnország) és Temesváron is. A Céh alakuló ülésének jegyzőkönyvét 1991. szeptember 73-án 17-en írták alá. Elnökké Mucsi Andrást, alelnökké Andráskó Istvánt, titkárrá Kaposi Endrét választották. A Megyei Bíróság 1991. december 30-ai keltezéssel adta ki határozatát a nyilvántartásba-vételről. Első tárlatukon 18-an mutatkoztak be: festők, grafikusok, szobrászok, restaurátorok, és iparművészek. Mucsi András halála (1994) után az elnöki tisztséget Andráskó István, majd Bánhidy László vette át. Az egyesületet jelenleg festők, grafikusok, fotó- és iparművészek, restaurátorok, elméleti szakemberek alkotják, akik tevékeny és elkötelezett hívei a város kulturális felvirágoztatásának. Felelős művészi, szakmai munkánk révén a meglévő értékek megőrzése és újak alkotása a célunk. Az Esztergomi Művészek Céhe a város vezető művészeinek közössége kíván maradni a jövőben is.