Események betöltése

« Összes esemény

  • Ez az esemény elmúlt.

 A HETEDIK HARSONASZÓ, Neuberger István festőművész kiállítása

október 18/5:00 du. - 6:00 du.

Helye: Kölcsey Központ, Bényi Árpád-terem (4026 Debrecen, Hunyadi u. 1-3.)
Ideje: 2018. október 18.
Megtekinthető: 2018. november 11. (H-V: 9:30-18 óráig)

A kiállítás webhelye: www.kolcseykozpont.hu

Rövid leírás:
A múlt év egyik legjelentősebb hazai képzőművészeti eseménye volt a Tiszántúli Református Egyházkerület, a Magyar Művészeti Akadémia, Debrecen Önkormányzata és más szervezetek kezdeményezésére létrejött Reformáció-500 országos kortárs grafikai pályázat és tárlat. A közel négyszáz beérkezett pályaműből 88 alkotó 102 művét mutattuk be 2017 szeptemberében a Kölcsey Központban.
Neuberger István festő- és grafikusművész a Tiszántúli Református Egyházkerület Elnöksége díját nyerte el. Erre a tárlatra válogatott alkotásai a bibliai Írásokhoz kapcsolódnak. Egyéb témái mellett már kora ifjúsága óta sajátos módon jeleníti meg, forgatja magában az Isten világát. A művészetére általában jellemző sajátos realizmust használó groteszk képi világa ebben a tárgyban is a mindennapokból táplálkoznak, az élet dolgaira reflektálnak. Festészetét színes paletta, dinamikus felületek, magabiztos rajztudás és gyakran intellektuális hangvétel jellemzik.

Részletek

Dátum:
október 18
Időpont:
5:00 du. - 6:00 du.
Esemény kategória:

Helyszín

Kölcsey Központ, Bényi Árpád-terem
Hunyadi u. 1-3
Debrecen, 4026 Magyarország
+ Google Térkép
Fel